Ismerd meg önmagad - ezt tanácsolták a régi görögök, és Percy Jackson ismeri is magát. Legalább is azt hiszi. A 12 éves srác nem tökéletes gyerek, jó néhány iskolából kirúgták már, de ő jól elvan így is. Hamarosan azonban rájön, hogy semmi sem az, aminek látszik. Egy furcsa idegen rábeszéli anyját, hogy küldje el egy különös nyári táborba, ami nem más, mint a félistenek titkos kiképzőközpontja. Percy itt tudja meg, hogy ő igazából Poszeidón eltitkolt fia. A fiú a görög mitológia szereplői között találja magát, és kénytelen részt venni hadakozásaikban: őt küldik el, hogy visszaszerezze Zeusz ellopott villámját, amit Hadész, az alvilág ura rejteget. Percy földön, égen és föld alatt üldözi a lopott villámot, közben nagyon jól szórakozik a halhatatlanok között, és isteni szerencséje van: teljesíti a feladatát, eljut New Yorkba, ahol az Empire State Building tetején várja őt az istenek és emberek ura: Zeusz.

Chris Columbus elkészítette az általa rendezett (és szerintem igencsak jó) Harry Potter filmek gyenge utánzatát. Röviden így tudnám jellemezni a Villámtolvaj című filmet. A potenciál megvolt a filmben, de a rendező elhülyéskedte az egészet és lényegében egy tini-vígjátékot készített fantasy-s beütéssel. A speciális effektek többnyire a helyén vannak. A medúza és a sok fejű sárkány kivitelezése jó volt, viszont az óriás bika szörny szerintem elég béna lett. A szereplőgárdára nem lehet egy rossz szavunk se (Uma Thurman, Rosario Dawson, Pierce Brosnan, Sean Bean, Steve Coogan), viszont az alakításukkal nem voltam kibékülve. Egytől-egyik kedvtelenül és unott arccal játszottak. A három főszereplő pedig rém irritáló volt, talán a "szatírt" alakító Brandon T. Jackson volt a legelviselhetőbb. Ha egy kicsit sötétebb tónusúra csinálják a filmet, mint például a Titkok Kamráját, akkor talán jobbra sikerededhetett volna a Villámtolvaj. A másik nagy negatívum, hogy a film végecsavarja teljesen erőtlen, ugyanis akiről kiderül, hogy ellopta a Zeusz villámát az jó, ha 2 percre feltűnik a filmben. 55%.

A világ már tudja, hogy a milliárdos feltaláló Tony Stark maga a páncélruhás szuperhős, a Vasember. A kormány, a sajtó és a nyilvánosság egy emberként szorongatja őt, hogy ossza meg szupertechnológiáját a hadsereggel, de Tony nem akarja közkinccsé tenni a Vasember páncél titkait, mert attól tart, hogy az információ rossz kezekbe kerül. Pepper Pottsszal és James "Rhodey" Rhodesszal az oldalán Tony új szövetségeket köt, és új, hatalmas erőkkel száll szembe.
 

Végre sikerült megnéznem a várva várt folytatást, és megkell, hogy mondjam kicsit csalódott vagyok. Az első részt moziba láttam annak idején, és egyáltalán nem tetszett. Aztán amikor kijött DVD-n újranéztem és azóta az egyik kedvenc Marvel filmemmé avanzsálódott. Szórakoztató, látványos, laza blockbuster a Vasember, és ezek a jelzők a második részre is igazak, de sajnos egy hangyányival gyengébbre sikerült. Pedig megvolt minden ahhoz, hogy túllépjen az első részen. Az első nagy probléma, hogy a főellenség nem kapott megfelelő teret a kibontakozásra, ahogy War Machine se kapott akkora szerepet, mint vártam (az első résszel ellentétben azért itt jóval sűrűbben feltűnik) azt hittem elejétől a végéig eggyütt fognak zúzni hatalmasakat Vasemberrel, de ez nem így lett végül. Aztán a másik dolog ami nem tetszett, hogy a film egyik fő vonala (megint) Tony szíve, szívbetegsége volt. Ugye az első rész is részben erről szólt, most a második is... remélem a harmadikba ezt hanyagolni fogják. Robert Downey Jr. megint hatalmasat alakított (a születésnapi partyn amit előadott azon majdnem besírtam), és megint elvitte a hátán a filmet azért. Sam Rockwell is jó volt, ahogy Mickey Rourke is (kár, hogy keveset szerepelt). A Vasember 2 szerencsére a jól sikerült képregényadaptációk soráb tartozik, de az első nekem jobban tetszett. 85%.

Nagy várakozás előzte meg nálam Tim Burton új filmjét, már hónapok óta fejben vágtam a centit és hetekkel előre lefoglaltam a jegyet, mert a rendező eddigi munkái szinte kivétel nélkül a kedvenceim. És lehet, hogy épp emiatt a nagy várakozás miatt lett csalódás számomra az Alice. A legnagyobb negatívum számomra, hogy nem éreztem rajta azt a Tim Buronösséget. Akármelyik filmjének a nézése közben megtudtam mondani, hogy na ezt biztos a Tim Burton rendezte (kivéve talán a Támad a Marsról nem). Itt viszont, Danny Elfman csodálatos zenéje volt az egyetlen számomra ami valamiféle Burtonos hangulatot csinált a filmnek. Johhny Depp is kicsit csalódás volt, persze ettől még nagyon jót alakított csak nem olyan kiemelkedően jót, mint amieneket szokott, ha Tim Burtonnel dolgozik, de talán jelen esetben talán nem is lehetett többet kihozni a karakterből. A CGI szereplők nagyon szépre sikerültek. A kedvenceim közülük a folyton eltünő vigyorgó macska és az enyhén bespeedezett nyúl. Az Alice Csodaországban nálam repül az egyszernézős filmek kupacába... sajnos. 65%.