Egy fiatal üdvözlőkártya-író reménytelenül és egyre kétségbeesetten keresi álmai vágyát, a nagy Ő-t... aki akár új munkatársa, a bájos Summer is lehetne! Ám 500 napos, szokványosnak távolról sem nevezhető kapcsolatuk alatt sok minden egészen új megvilágításba kerül. Mindketten megértik, hogy a boldogsághoz vezető út tökéletesen kiszámíthatatlan, totálisan ellenőrizhetetlen - és kimondhatatlanul mulatságos! (De nem feltétlenül ebben a sorrendben.)

Hatalmas meglepetés volt számomra ez a film. Szinte csak magasztaló kritikákat hallottam a filmről mégse hittem volna, hogy ennyire jó lesz és, hogy ennyire magával tud majd ragadni. Ugyanis sikerült mind a két főszereplőben felfedeztem egy-egy saját jellemvonásomat is és így még személyesebb lett a film. Hatalmas pozitívum, hogy Marc Webb és csapata nem egy szerelmes-romatikus filmet csináltak, hanem egy filmet a szerelemről. Szóval a film nem minden perce vidámság, sőt elég nagy része szomorkás és kicsit depresszív, és ez jó, mert lényegében ilyen az élet és a szerelem is, egyszer fennt, egyszer lent. Persze bekerült egy pár vicces beszólás is a filmbe, de ezek inkább csak megmosolyotatnak, mint megnevetettnek. Joseph Gordon-Lewitt alakításáért pedig megérdemelten kapott Golden Globe jelölést idén. Nem spk filmmel vagyok úgy, hogy miután befejeztem újraakarjam nézni szinte rögtön, de az 500 Nap Nyárral így voltam, és habár nem néztem rögtön újra, de tervezem, hogy a közeljövőben ezt pótolni fogom és még jópárszor újrafogom nézni. 90%.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.